Itt vagyok már csak egy hajszál választ el az álmomtól. Itt álltam remegő lábakkal a reptér közepén és vártam mikor mondják be, hogy felszálhatunk a gépre. Már lassan nem lesz körmöm ha így fojtatom, nagyon izgulok, végre elmehetek innen. De mégis szomorú voltam, hisz egy családtagom vagy barátom se jött el, hogy el tudjak tőlük búcsúzni. Még a barátaimat megértem hisz iskolába voltak de a szüleimet nem. Ennyire megharagudtak volna rám? Miket beszélek, hisz azt mondták hogyha elmerek menni kitagadnak, de azt hittem csak azért mondták, hogy itthon tartsanak és majd beletörődnek és támogatnak de mit vártam hisz anyámról beszélünk. De jobb lesz ha mindent az elejéről kezdek, hogy megértsetek. A nevem Alexa van egy húgom és egy bátyám, épphogy egy-két napja töltöttem be a 18-at, de már el akarok költözni otthonról. Gondolom sokatoknak eszébe jut, hogy miért. Mert a szüleim esetleg elváltak vagy csak sokat vitatkoznak, esetleg nem szeretem őket vagy ők nem szeretnek engem és a hasonlok. Hát egyik sem igaz, szüleim boldog házasságba élnek több mint 25 éve, nagyon szeretnek és eddig mindenben támogattak és én is nagyon szeretem őket. De hát akkor miért? Egyszerűen csak azért mert van egy álmom. Hogy egyszer kiköltözök Londonba és híres leszek. Bár kinek nem ez az álma? Mindig is híres akartam lenni de hogy mi miatt azt nem tudtam. Modell legyek vagy énekes esetleg táncos? Igazából mindegyikhez meg van a tehetségem. Mindig azt mondják, hogy gyönyör hangom van, vékony is vagyok mellesleg az arcom is szép. De már kiskorom óta táncolok és most már verseny szinten. Életem legszebb napja volt mikor felkerestek egy ügynökségtől, hogy látnak bennem valami különlegeset, és ebben is a legjobb, hogy ez egy londoni ügynökség. Mikor meghallottam elkezdtem keresni a kandi kamerákat, mert azt hittem, hogy egy átverő show-ba vagyok, de nem. És itt jön a kérdés, hogy anyám miért haragszik rám ennyire. Egyszerű, ő azt állítja, hogy a sztárok lelki szegények, a modellek meg ribancok. Megértem hisz a Tv-ben mást sem lehet hallani milyen botrányokba keverednek a sztárok, és nem akarja, hogy olyan legyek. De mivel már elmúltam 18 én dönthetem el hogy aláírom a szerződést amit kínáltak vagy nem.
A gondolatmenetemből a bemondó hangja zökkentet ki, hogy ellehet kezdeni a felszállást. A sor végén voltam így kellet egy kicsit várni mire én is félszálhattam a gépre.
Megnéztem a jegyemen amin az ált hogy 34-es szék az enyém . 39..38..37..36..35.. ááá 34. Láttam hogy mellettem már ül valaki nem néztem meg alaposan hisz lesz időm rá 4 órás repülő út alatt.
Meg próbáltam fel rakni a poggyászom de az én 170cm kevés ehhez. Már vagy öt perce szórakoztam ezzel de nem sikerült, és nem is jönne valaki segíteni. Ááá dehogy inkább nézik a szerencsétlenkedésemet.
- Bocsi tudnál segíteni? Feltennéd a poggyászom?- kértem meg a szomszédomat aki napszemüveget viselt??? ezt eddig észre se vettem. De minek napszemüveg mikor nem is süt a nap!!
Nem válaszolt de még felém se néz. Lehet, hogy süket? Meglóbáltam a kezem a szemüvege előtt (amit még mindig nem értek miért van rajta). Végre felém nézet és kivette a hüllhalgatóját a füléből. Ááá szóval ezért nem hallott.
- Mit szeretnél?- kérdezte aranyosan és elkezdett a zsebében kotorászni. ????
- Segítenél feltenni a csomagom? Nekem nem sikerült.-
- Persze, add ide a csomagod.-
- Köszi- mosolyogtam rá.
- Nincs mit, egyébként azt hittem, hogy autogramot akarsz kérni.-
- Tessék? Miért kértem volna autogramot tőled?- értetlenkedtem. Oké jól néz ki, de azért nem kell autogramot osztogatni.
- Nem tudod ki vagyok?- kérdezte döbbenten.
- Kéne?- még mindig nem értettem semmit.
- Nem, nem lényeges.-mondta majd vissza ült a helyére.
-Okééé.- húztam el az e betűt, miközben én is leültem a helyemre, vagyis mellé.
-És miért mész Londonba, mert van egy kicsi akcentusod. Így gondolom nem ott élsz.-szólalt meg hirtelen, én meg abban reménykedtem, hogy egész úton nem fogunk egymáshoz szólni.
- Ezt épp nem egy idegennek szeretném elmondani.- próbáltam kedvesen mondani, bár szerintem nem sikerült.
-De hát már 10 perce ismerjük egymást.- mondta sértődötten.
-Ez az. Kb. 10 perce ismertük meg egymást, még a nevedet sem tudom.-háborodtam fel. Nem tudom miért lett hirtelen ilyen rossz kedvem, mert általában kedves és mosolygós vagyok mindenkivel.
Mondatom hallatán nagy mosoly került az arcára, levette a szemüvegét, így már egész arcát láthatom. És a kezét felém nyújtotta. Miért érzem úgy, hogy ez a 4 óra nem fog olyan gyorsan eltelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése