26.fejezet

És itt a következő kis rész!!! Bár, azt hittem kicsit hamarabb hozhatom, de ami késik nem múlik!!!!
MEGJEGYZÉS: a gála nem olyan lesz mint mondjuk a MTV Awards vagy nem tudom még milyenek vannak, ez a saját gálam, mint pl: rajongok csak tv-ben nézhetik, bent csak hírességek lehetnek plusz van még egy meglepi de azt nem árulom el. :)

Remélem tetszik ez a rész, és kapok sok pipát és kommit.



-Alexa, Justin ti jöttök.- szólt a szervező.

Felmentünk a színpadra ami vagy ezer különböző színben volt megvilágítva. Mivel a színpad mögött sötét volt, hunyorogva kellet hozzá szoknom a vakító fényhez. De ezzel Justin sem volt másképp. Ezer wattos mosolyunkat felvéve sétáltunk az „asztalunkhoz” amin két mikrofon és egy nagy zöld gomb volt elhelyezve.

-  Mi is sok szeretettel üdvözlünk minden résztvevőt, és díj jelöltett.- kezdtem bele a betanult szövegembe. - Gondolom mindenki nagyon várja, hogy kiderüljön ki nyerte meg  a következő kategória díját.

- De előbb lásuk a jelölteket.- szólal meg Justin is. Mindketten a nagy kivetítőre mutatunk. Ahol a jelölteket mutatták. De nem fordultunk  meg, jobban mondva nem fordulhatunk meg. Ne kérdezzétek miért nem. Én sem tudom. A szervező utasított így.

-És jöjjön az a perc amire mindenki várt.- folytattam beszédem, miközben oldalra mutattam ahol egy gyönyörű (valószínűleg modell) lány indult el felénk kezében a boríték amiben a nyertes neve van. Oda adta nekem, majd vissza ment a színpad mögé.
-Hölgyeim,és uraim...-

-És állatok.- szólt közbe Justin mire felnevetek.

-Állj, állj.- ordított a mi szeretett szervezőnk. Remélem az irónia érződött. -Miért nem bírjátok ki egyetlen egyszer végéig mondani azt a nyavalyás szöveget normálisan.- akadt ki teljesen.

- Úúú ezt a káromkodást.- suttogta Justin, hogy csak én halljam meg. Ezen újra elkezdtem nevetni, gondolom Justin a nyavalyás szóra gondolt. A szervező akinek nem tudom a nevét ezen csak még jobban kiakadt.

-Ebből elég, lefele a színpadomról!!!!- most már ordított teljes hangerejével, szerintem még az utcán is hallották.

Justinnal le sprinteltünk a színpadról, majd mikor már nem látott, egymásra borulva kapott el a röhögő görcs.

- Szerintem teljesen kiakasztottuk.- szólalt meg Justin miután már egy kicsit lenyugodott.

- Kiakasztottuk???? Inkább csak kiakasztottad.- háborodtam fel, persze nem gondoltam komolyan.

- De te is, mert röhögtél.- kezdett vitatkozni.

Már éppen szóltam volna vissza, mikor megjelent egy ember ( akit még sosem láttam).

- Gyertek, másfél óra múlva kezdődik a gála és még a sminketeket is meg kell csinálni, plusz át kell öltöznötök.- hadarta gyorsan. Megfogta a kezem és felrántott a földről, majd ezt Justinnnal is meg ismételte.

- Justint szépre fessétek ki, ne sajnáljátok rá a sminket. Szerintem tussal csináljatok neki macska szemet, meg... rózsaszín rúzs! Az nagyon jól állna neki. Bár a szemöldökére is ráférne egy kis igazítás.- kezdtem cukkolni. Nem mondott rá semmit, csak egy halálos pillantást kaptam tőle.

Bementem a saját öltözőmbe ahol már a sminkes és a stylist is bent voltak. A sminkes megcsinálta a sminkem, bár nem nagyon örültem, hogy egy tonna sminket rám rakott. Inkább szeretem a természetességet, mint ezt. Annyi alapozó volt rajtam, hogy eltűntek a szeplőim és olyan fehér lettem, mint a hó.

Miután a sminkem kész lett, kezembe nyomtak egy ruhát és magamra hagytak átöltözni. A ruha egy kicsit bevállalós, de nekem nagyon tetszett.

Kiszóltam, hogy vissza jöhetnek.

-Jaj, drágám nagyon szép lettél.- szólalt meg Kevin (amit nem rég tudtam meg) a stylistom, aki szerintem meleg, de nem mertem eddig megkérdezni. Beszélgetem velük, míg csinálták a sminkem és nagyon szimpatikusok számomra.

- Köszönöm.-

- 10 perc és kezdődik.- szólt be valaki, majd ment is tovább.

- Akkor én most megyek, szurkoljatok.-

- Ügyes leszel ne félj.- biztattak. Elhagytam az öltözöm és a színpad mögé siettem ahonnan tökéletesen láttam, hogy nemsokára megtelik a terem híresebbnél híresebb emberekkel.

Hirtelen a fények kialudtak és csak a színpad volt megvilágítva.

Kezdődik.

25. fejezet

Meg is hoztam az első részét. Ez még csak ilyen bevezető, de nemsokára elkezdődnek az események. Remélem minél hamarabb hozhatom a kövit.


Telefonom hangos ricsajára keltem fel. Tegnap este beállítottam az ébresztőmet még mielőtt elaludtam volna. Nem lenne jó ha ma elkésnék. Legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefonomat, mert nem hagy aludni a hangos zenélésével. Az egyik kedvenc számomat állítottam be ébresztőnek, de úgy tűnik nem sokáig marad a kedvencem.

Fáradtan és nyúzottan keltem ki az ágyamból. Alig tudtam aludni az este, olyan rossz volt Harry nélkül aludni. Nem volt aki átöleljen este, aki mellett nyugodtam aludhattam volna, aki mellet biztonságban érzem volna magam. Nem érezhetem elalvás előtt a férfias illatát. Csak az egyik itt hagyott pólóján át érezhetem illatát, és ölelhetem meg.

Szegénykém a legrosszabbkor betegedett le. Át se tudok menni ápolni őt, de majd holnap reggel főzök neki jó hús levest amire még mamám tanított meg, és attól hamar jobban fogja érezni magát. Nekem is sokszor segített már.

Kicsit komásan sétáltam át a gardróbomba, kerestem valami laza szerelést a  utolsó próbákra. A döntésem egy rövid farmersortra eset hozzá egy „philadelphia” feliratú fehér fölsőre.

Nem akartam kiöltözni ott úgyis másik ruhában leszek amit külön nekem varrattak.  Felvetem a fekete csizmámat, és a legfontosabb dolgokat bele dobáltam egy kis táskába és már rohantam is ki a kocsimhoz.

Még a hét elején vetem. Harryvel ellátogatunk az egyik közeli autóboltba és ahogy megláttam az én kicsikémet azonnal beleszeretem. Az eladó még mutatott egy két szép kocsit, de egyik sem tetszett annyira mint az amit kinéztem magamnak, nem is volt kérdés, hogy a végén melyiket vetem meg. Haza fele már az új kocsimmal mentem.  De amit jobban szeretek a kinézeténél is az az, hogy lehet vele száguldozni. Csak egy rendőr se lásson meg....

És ez a tulajdonsága nagy hasznomra jött most is, mivel egy kicsit késében voltam a hangpróbámról. De csak egy kicsit... Lehet nem kellett volna lustálkodnom.

-Elmondanád mért késtél egy órát?- kért számon Nick, miután megérkeztem.
-ŐŐŐ... hát, nagy volt a dugó?- kerestem egy elfogadható magyarázatot.
-Szörnyű vagy.- rázta a fejét. - Jó, inkább kezdjük a hangolást.- ült le a zongora mögé.

Oda sétáltam a zongora másik oldalához és elkezdtük a beéneklést, majd vagy százszor elénekeltem azt a számot amit ma fogok énekelni. Úgy döntöttünk még múlt héten, hogy valami pörgős fülbemászó dalt kéne előadnom.

A végén adott egy két hasznos tanácsot, hogy ha nagyon izgulok gondoljak arra, hogy csak egyedül vagyok és csak saját magamnak éneklek. Itt egy kicsit megnyugodtam, de rögtön szerte is foszlott a nyugalom, mikor elszólta magát, hogy a TV élőben fogja közvetíteni az égész díj átadott. Miattam. Nagyszerű.

Vajon Harry fogja nézni? És ha meg lát? Ahogy vége van ennek az egész állatkertnek fel kell hívnom. Remélem nem fog nagyon kiakadni.

Teljesen bepánikoltam, mi lesz mikor megtudja, hogy én vagyok az a „titokzatos” énekesnő? Ha nagyon kiakad és szakítani fog velem? Nem akarom elveszíteni! Abba bele halnék! Olyan lett nekem mint a drog. És ha egy drogostól elveszik az anyagot, abba lehet, hogy belepusztul.

Próbáltam nyugtatni magam, hogy nem mondhattam el neki, a titoktartási szerződés miatt, de nem segített sokat. Ha engem nem nyugtat akkor Harryt, hogy hatná meg?

 Három óra éneklés után elindultam a gála helyszínére ahol nem sokára kezdődött az utolsó fő próba.

FIGYELEM!!!!

Hi everybody! Mivel itt is esik az eső, nem tudok mit csinálni. Ezért úgy döntöttem, hogy megírom azt a bizonyos részt amit már sokan vártok. Már meg is írtam, DE úgy gondoltam, hogy kis részenként hozóm. Szóval felrakom az első részét és csak azután hozom HA több, mint 5 pipát kapok ÉS/ vagy 2-3 kommit. Szóval rajtatok múlik mikor hozom a kövi kis részt, én szeretném ha az égész még ma felkerülne, de mondom, hogy ez rajtatok múlik. Mindenkit puszilok. : D

24. fejezet

Repül az idő. El se lehet mondani milyen gyorsan. Eltelt újabb 5 nap. Amivel nem lenne különösebben problémám, ha nem holnap lenne a gála amitől már szétmentek az idegeim és a hajamat tépem idegességemben. Ez ment egész héten reggeltől késő estig mindenféle próbák, otthon pedig bedőltem Harry mellé az ágyba és már aludtam is. Nem tudom, hogy fogom végig csinálni ezt az egészet. A gyakorlás viszonylag jól ment, de teljesen más lesz élőben több ezer ember előtt, plusz a tv nézők előtt csinálni. Arról se feledkezünk meg, hogy én holnap fogom „leleplezni” magam. Már a gondolatól hányingerem lesz és szédülni kezdek. Justin próbálta elvonni mindig a figyelmem valamivel, de nem nagyon jött össze neki, ha valami miatt idegeskedek akkor csak arra tudok gondolni több napon keresztül és ez most sem volt másképp. Harry is észrevette, hogy ezen a héten elég stresszes  vagyok, de sajnos nem mondhattam le neki mi miatt, és ezt meg is értette és nem nyaggatott ezzel. Úristen Harry holnap megfogja tudni, hogy én vagyok az az énekes akiért teljesen oda van. Igen, nagyon megtetszettem neki, vagyis a hangom...  Ha ez nem lenne elég! Érzem, hogy valami rossz fog történni mostanában, nagyon rossz dolog... Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen érzem. Lehet, hogy a gálán de lehet, hogy nem. Nem tudom pontosan, csak ez az érzés folyamatosan ott motoszkál bennem, és mintha fel akarna készíteni az eljövő rosszra. Ha ez egyáltalán lehetséges.

Béke, nyugalom, csend, magány. Ez az a négy dolog amire egész héten vártam, és ami most körbevesz. Egész héten mondogatták, hogy jöjjek le a Temze partjára és gondolkozzak el. Megkérdeztem, hogy min. Egy szó volt a válasz: „Mindenen”. És itt megértetem, Mostantól más lesz az életem, minden ami rendszeres, vagy  megszokott volt megváltozik. De nem csak ezek, az emberek is és a hozzám fűzött szándékuk is megfog változni. Egyáltalán én felkészültem erre? Nem. Határozottan nem. De egyáltalán fel lehet erre bárhogyan is készülni? Eddig éltem a normális hétköznapjaimat, az emberek nem tudták ki vagyok, simán elsétáltak mellettem. És most egy világ ismerni fog. Rémisztő. De nem futamodhatok vissza! Nem csalódhatnak bennem! Nem engedem. Ezen a héten még a tüdőmet is kiköptem a próbákon, nehogy azt mondhassák, hogy nem teszek meg mindent a siker érdekében.

Jo, Nick, Justin annyira sok mindent köszönhetek nekik, hogy el se tudom mondani. Végig támogattak ebben az egy hónapban. Ott voltak nekem, segítetek bármiben amiben csak kellet. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Nem okozhatok nekik csalódást. Nem, nekik nem. És még ott vannak a rajongóim. Ahogy múlthéten olvasgattuk a megjegyzéseket, megvédtek és támogattak. Úgy, hogy nem is ismernek. Leírhatatlan ez az érzés. Miattuk is mindent bele kell adnom abba a fránya fellépésbe.

Egy tanácsot kaptam, egy nagyon fontosat. „Vigyáz az álbarátokkal, akik csak kiakarnak használni.”
Ez egy igen hasznos tipp. Bár, nem hiszen, hogy sikerül majd megfogadnom. Tökéletes példa erre Berry. Ő nem tudta, hogy „ki” is vagyok, mégis, hogy lekoptatott már, pedig ő kezdeményezett. Na jó ez most egy kicsit furcsán hangzott. Még ha csak a fejemben is. Bettyre vissza térve, azóta sem kereset és nem is hallottam róla semmit. Ezt lehet úgy érteni is, hogy tánc órára sem járok be. Persze nem miatta, hanem mint említettem elégé zsúfolt a napom mostanság. Nem hiszem,hogy vissza fogok majd menni. Ha elkezdenek történni az események körülöttem, nem lesz időm naponta eljárnom órákra. Nagyon sajnálom, és bele sajdul a szívem, ha bele gondolok, hogy mostanában nem fogok tudni táncolni. Eddig a tánc olyan volt nekem mint a levegő. Nélküle nem léteztem. És erről eszembe is jutott egy mondás. „Táncok míg élek, mert tánc nélkül nincs élet.” Ezt mondogattam mindig mindenkinek aki megkérdezte, hogy mit jelent nekem a tánc. De lehet, hogy ez most megfog változni? Nem tudom. Annyi mindent nem tudok. A jövő annyira kiszámíthatatlan.

Lassan keltem fel a füves területről, ahol eddig ültem, és gondolkoztam, miközben a Temze lassú folyását néztem. Már elégé besötétedett, de nem nagyon érdekelt, én is lassan indultam el haza felé. Lehetséges, hogy azért nem sietem, mert tudtam, hogy nincs nálam Harry és ma már nem is fogom látni. Eddig mindig együtt aludtunk általában nálam, de előfordult, hogy én mentem át hozzá.  Most viszont amikor haza mentem találtam egy cetlit, hogy nem tud most átjönni, és hogy sajnálja. Eddig oké... de miért nem tudta ezt személyesen elmondani? Ha haza érek fel kell hívnom.

Telefonomból kikerestem a számát és már hívtam is. Kicseng.
-Haló?- szólt bele rekedt hangján, de most túlságosan is rekedt volt.
-Szia. Jól vagy? A hangod olyan mintha beteg lennél.- aggodalmaskodtam.
- Beteg is vagyok. Ezért nem akartam, hogy most együtt legyünk, nem szeretném, hogy te is elkapd.
- Szegénykém. Átmennék segíteni, de holnap lesz a titkos projekt amiről beszéltem, sajnos nem tudom lemondani. Pedig téged is meg akartalak hívni, hogy velem legyél.-
- Nem is kell lemondanod. A doki azt mondta, hogy valami fertőző vírust szedtem össze és mint már mondtam, nem szeretném hogy elkapd. Elmennék veled, de most máshogy alakult a programom. - nevetett el a végét.
- Jól van. Az a lényeg, hogy meggyógyulj. Pihenj sokat. És fel ne kelj az ágyból. Ismerlek már és tudom, hogy két percig nem tudsz nyugton maradni.-
- Túl jól ismersz.- sóhajtott egyet.
- Igen, szóval menj vissza az ágyba és pihenj.- szóltam rá.
- Igenis anyuci.- nem láttam, de tudtam, hogy gonoszul vigyorgott a telefon másik végénél.
- Ez nem volt szép.- mondtam haragosan.
- Tudom. - felelte büszkén. Én néha, hogy meg tudnám fojtani...
- Utállak.-
- Én is szeretlek.-
- Én meg nem.-
- Én viszont igen.- És még ezt az értelmes beszélgetést folytattuk vagy fél órán keresztül.... Majd mind a ketten úgy döntöttünk, hogy elszakadunk egymástól és álomra hajtjuk a fejünket. Hosszú búcsúzkodás után ez meg is történt. Hadd ne mondja, hogy egész este csak forgolódtam az ágyamban és nem tudtam normálisan aludni.