24. fejezet

Repül az idő. El se lehet mondani milyen gyorsan. Eltelt újabb 5 nap. Amivel nem lenne különösebben problémám, ha nem holnap lenne a gála amitől már szétmentek az idegeim és a hajamat tépem idegességemben. Ez ment egész héten reggeltől késő estig mindenféle próbák, otthon pedig bedőltem Harry mellé az ágyba és már aludtam is. Nem tudom, hogy fogom végig csinálni ezt az egészet. A gyakorlás viszonylag jól ment, de teljesen más lesz élőben több ezer ember előtt, plusz a tv nézők előtt csinálni. Arról se feledkezünk meg, hogy én holnap fogom „leleplezni” magam. Már a gondolatól hányingerem lesz és szédülni kezdek. Justin próbálta elvonni mindig a figyelmem valamivel, de nem nagyon jött össze neki, ha valami miatt idegeskedek akkor csak arra tudok gondolni több napon keresztül és ez most sem volt másképp. Harry is észrevette, hogy ezen a héten elég stresszes  vagyok, de sajnos nem mondhattam le neki mi miatt, és ezt meg is értette és nem nyaggatott ezzel. Úristen Harry holnap megfogja tudni, hogy én vagyok az az énekes akiért teljesen oda van. Igen, nagyon megtetszettem neki, vagyis a hangom...  Ha ez nem lenne elég! Érzem, hogy valami rossz fog történni mostanában, nagyon rossz dolog... Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen érzem. Lehet, hogy a gálán de lehet, hogy nem. Nem tudom pontosan, csak ez az érzés folyamatosan ott motoszkál bennem, és mintha fel akarna készíteni az eljövő rosszra. Ha ez egyáltalán lehetséges.

Béke, nyugalom, csend, magány. Ez az a négy dolog amire egész héten vártam, és ami most körbevesz. Egész héten mondogatták, hogy jöjjek le a Temze partjára és gondolkozzak el. Megkérdeztem, hogy min. Egy szó volt a válasz: „Mindenen”. És itt megértetem, Mostantól más lesz az életem, minden ami rendszeres, vagy  megszokott volt megváltozik. De nem csak ezek, az emberek is és a hozzám fűzött szándékuk is megfog változni. Egyáltalán én felkészültem erre? Nem. Határozottan nem. De egyáltalán fel lehet erre bárhogyan is készülni? Eddig éltem a normális hétköznapjaimat, az emberek nem tudták ki vagyok, simán elsétáltak mellettem. És most egy világ ismerni fog. Rémisztő. De nem futamodhatok vissza! Nem csalódhatnak bennem! Nem engedem. Ezen a héten még a tüdőmet is kiköptem a próbákon, nehogy azt mondhassák, hogy nem teszek meg mindent a siker érdekében.

Jo, Nick, Justin annyira sok mindent köszönhetek nekik, hogy el se tudom mondani. Végig támogattak ebben az egy hónapban. Ott voltak nekem, segítetek bármiben amiben csak kellet. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Nem okozhatok nekik csalódást. Nem, nekik nem. És még ott vannak a rajongóim. Ahogy múlthéten olvasgattuk a megjegyzéseket, megvédtek és támogattak. Úgy, hogy nem is ismernek. Leírhatatlan ez az érzés. Miattuk is mindent bele kell adnom abba a fránya fellépésbe.

Egy tanácsot kaptam, egy nagyon fontosat. „Vigyáz az álbarátokkal, akik csak kiakarnak használni.”
Ez egy igen hasznos tipp. Bár, nem hiszen, hogy sikerül majd megfogadnom. Tökéletes példa erre Berry. Ő nem tudta, hogy „ki” is vagyok, mégis, hogy lekoptatott már, pedig ő kezdeményezett. Na jó ez most egy kicsit furcsán hangzott. Még ha csak a fejemben is. Bettyre vissza térve, azóta sem kereset és nem is hallottam róla semmit. Ezt lehet úgy érteni is, hogy tánc órára sem járok be. Persze nem miatta, hanem mint említettem elégé zsúfolt a napom mostanság. Nem hiszem,hogy vissza fogok majd menni. Ha elkezdenek történni az események körülöttem, nem lesz időm naponta eljárnom órákra. Nagyon sajnálom, és bele sajdul a szívem, ha bele gondolok, hogy mostanában nem fogok tudni táncolni. Eddig a tánc olyan volt nekem mint a levegő. Nélküle nem léteztem. És erről eszembe is jutott egy mondás. „Táncok míg élek, mert tánc nélkül nincs élet.” Ezt mondogattam mindig mindenkinek aki megkérdezte, hogy mit jelent nekem a tánc. De lehet, hogy ez most megfog változni? Nem tudom. Annyi mindent nem tudok. A jövő annyira kiszámíthatatlan.

Lassan keltem fel a füves területről, ahol eddig ültem, és gondolkoztam, miközben a Temze lassú folyását néztem. Már elégé besötétedett, de nem nagyon érdekelt, én is lassan indultam el haza felé. Lehetséges, hogy azért nem sietem, mert tudtam, hogy nincs nálam Harry és ma már nem is fogom látni. Eddig mindig együtt aludtunk általában nálam, de előfordult, hogy én mentem át hozzá.  Most viszont amikor haza mentem találtam egy cetlit, hogy nem tud most átjönni, és hogy sajnálja. Eddig oké... de miért nem tudta ezt személyesen elmondani? Ha haza érek fel kell hívnom.

Telefonomból kikerestem a számát és már hívtam is. Kicseng.
-Haló?- szólt bele rekedt hangján, de most túlságosan is rekedt volt.
-Szia. Jól vagy? A hangod olyan mintha beteg lennél.- aggodalmaskodtam.
- Beteg is vagyok. Ezért nem akartam, hogy most együtt legyünk, nem szeretném, hogy te is elkapd.
- Szegénykém. Átmennék segíteni, de holnap lesz a titkos projekt amiről beszéltem, sajnos nem tudom lemondani. Pedig téged is meg akartalak hívni, hogy velem legyél.-
- Nem is kell lemondanod. A doki azt mondta, hogy valami fertőző vírust szedtem össze és mint már mondtam, nem szeretném hogy elkapd. Elmennék veled, de most máshogy alakult a programom. - nevetett el a végét.
- Jól van. Az a lényeg, hogy meggyógyulj. Pihenj sokat. És fel ne kelj az ágyból. Ismerlek már és tudom, hogy két percig nem tudsz nyugton maradni.-
- Túl jól ismersz.- sóhajtott egyet.
- Igen, szóval menj vissza az ágyba és pihenj.- szóltam rá.
- Igenis anyuci.- nem láttam, de tudtam, hogy gonoszul vigyorgott a telefon másik végénél.
- Ez nem volt szép.- mondtam haragosan.
- Tudom. - felelte büszkén. Én néha, hogy meg tudnám fojtani...
- Utállak.-
- Én is szeretlek.-
- Én meg nem.-
- Én viszont igen.- És még ezt az értelmes beszélgetést folytattuk vagy fél órán keresztül.... Majd mind a ketten úgy döntöttünk, hogy elszakadunk egymástól és álomra hajtjuk a fejünket. Hosszú búcsúzkodás után ez meg is történt. Hadd ne mondja, hogy egész este csak forgolódtam az ágyamban és nem tudtam normálisan aludni.