21.fejezet

Amikor meghallottam a másik nevet nem csodálkoztam, hogy ekkora tömeg gyűlt ide, és főleg lányok. Sőt, csodálkozok, hogy eddig míg vele voltam nem rohamoztak meg minket örült rajongok. De egy valamit nem értek. Ki az a másik srác mellett? Olyan ismerős, és a Niall név is. Meg miért kiabálják az ő nevét is? Ezzel a kérdéssel inkább most nem foglalkozok, úgy is nemsokára kiderítem. Inkább az én Justin barátomat viccelem meg. A tervem már össze is állt a fejembe már csak meg kell valósítani. Ennek érdekében elbújtam egy nagy bokor mögé, ami tökéletesen takart, és elkezdtem várni. Várni, hogy az összes rajongó elmenjen. Már vagy fél órája áltattam a bokor mögött mire az összes tini lány elment. Ők is elindultak, ezzel folytatva saját útjukat, így én is előbújtam rejtek helyemről, és elkezdtem követni őket. Mivel rajtuk kívül nem nagyon volt már senki erre fele, és már kezdett sötétedni úgy gondoltam egy kicsit még jobban megviccelem őket. Megfogtam néhány kavicsot, majd elhajítottam bokrokba, a járdára is és őket is eltaláltam néhány kaviccsal. Azonnal hátrafordultak ijedt fejel, amiért már megérte ezt csinálnom, míg körülnéztek, hogy mi lehetett ez, én elbújtam egy fa mögé, hogy ne leplezem le magam. Mikor nem láttak senkit, semmit tovább sétáltak. Egyszer-kétszer hátranéztek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy senki sem követi őket, bár nem elég jók, mert engem nem szúrtak ki. Halkan mögéjük lopóztam, majd sikítva Justin hátára ugrottam és kiabálni kezdtem.
- Agya úr isten, ez Justin Bieber. Kérhetek egy autogramot? Hozzám jössz?....- és még hasonlókat kiabáltam torkom szakadtából, épp ami eszembe jutott. Justin úgy megijedt, hogy el is eset, velem együtt ugyebár, mert még mindig a hátán voltam. Mind a ketten a földön kötöttünk ki. Mikor megláttam azt, hogy az arcán a halál félelem tükröződött elnevetem magam. Lassan tudatosult benne, hogy nem az egyik örült rajongója vagyok, hanem csak én. Arcizmai ellazultak, és kifújt egy nagy adag levegőt.
- Komolyan egyszer meg fogsz ölni.- tápászkodott fel Justin, majd nekem is segített függőlegesbe tornázni magam.
- Próbálkozok vele.- kacsintottam rá. Imádom ugratni, főleg, hogy nem veszi magára, és nem sértődik meg minden egyes szavamon. Annyira nem szeretem az olyan embereket akik mindent magukra vesznek, és mindenen megsértődnek. Azokkal nem lehet viccelődni és minden egyes szavadat át kell gondolni kétszer is. Brr, kiráz még a hideg is az ilyenektől.
- Ahogy ismerlek, nem kell sokat próbálkoznod.- éppen vissza akartam szólni valami frappánsat, de a gondolkozásomat megszakította egy hangos röhögés. Sejtetem, hogy ki lehet az, és mikor a hang forrása felé fordultam be is igazolódott a sejtésem. Egy magas vékony fiú állt előttem, szőke haja fel volt zselézve, és kék szemei már szinte világítottak. Elég jól nézet ki, meg annyira ismerős, mintha már találkoztam volna vele. De hol?
- Alexa hagy mutassam be az egyik haveromat Niallt. Niall ő Alexa.- mutatott be egymásnak Justin.
- Nem kell bemutatni, már találkoztunk.- szólalt meg Niall is miután abba hagyta a nevezést, de még egy kicsit kuncogót. De min nevezett ennyire?
- Lehet, hogy most bunkónak fogok tűnni, de... mi honnan is ismerjük egymást? Nagyon ismerős vagy, de nem tudom, hogy honnan.- kicsit cikinek éreztem megkérdezni, de idegesít, hogy nem tudom, honnan ismerem.
- Én vitelek el Harryhez mikor randiztatok a tóparton.- emlékeztetett. És tényleg, nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz a memóriám.


-Én éhes vagyok!- panaszkodott Niall a kanapén elterülve. Miután vagy egy órát sétáltunk a parkban, fel jöttünk Justin házába. Niall pedig azóta nyafog, hogy éhes.
- Akkor főzzél, vagy süssél valamit.-  csattantam fel. Már nagyon idegesítő a nyávogása. Rosszabb, mint egy lány...
- Jó, főzzünk valamit, de együtt.- mutatott mindkettőnkre.
- Szerintem egyezünk bele, és utána békén hagy.- suttogta Justin közel hajolva hozzám.
- Oké, segítünk.- egyeztem bele, miközben feltápászkodtam a kényelmes kanapéról és a konyhába mentem felmérni a helyzetet.  Elég felszerelt konyhája van, mindent megtaláltam amit kellet.
- Mit akarunk főzni?- fordultam hátra a két jómadárhoz.
- Pudingos palacsinta.- kezdett el ugrálni. Na vajon ki? Persze, hogy Niall. Ki más...
- Rendben, ti csináljátok a pudingot, én pedig a palacsintát. Oké?-
- Oké.- mondták egyszerre.

Én már rég kész vagyok az összes palacsintával, de ők még nem készültek el a pudinggal. Sosem fogom megérteni hogy a pasiknak miért megy ilyen rosszul a sütés, főzés. Pedig egyáltalán nem nehéz. Vagy csak én gondolom így? Míg ők szerencsétlenkedtek lefényképeztem őket, de ezt ők nem vették észre úgy bele merültek a mester munkájukba. Remélem észrevehető az irónia.

- Huh, én tele vagyok.- rakta le a tányérját Justin és hátradőlt a kanapén.
- Én is jól laktam.- utánozta Niall.
- Ezt nem hiszem el, mióta ismerlek ilyet még nem hallottam tőled.- hitetlenkedett Justin.
- Akkor most hatoltál-
- Na, én szerintem megyek. Későre jár.-
- Ne vigyelek haza?- lovagiaskodott Justin.
- Nem kell, most jót fog tenni egy kis séta.- mosolygok rá. Feltápászkodtam a kanapéról, majd összeszedtem a cuccaimat.
- Sziasztok.- köszöntem el az ajtóból. Kint nem volt olyan hideg, sőt mondhatni kellemes idő volt, ami itt nem megszokott. Haza felé sétáltam a sötét utcákon egyedül. Sokan félnének a helyemben, engem mégis megnyugtat. Ez a mai nap pont úgy sült el ahogy nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy ma az egész napot Bettivel töltőm, és kifosszuk a boltokat, miközben mindenféléről beszélünk. Helyette Bettyvel összevesztem, találkoztam Justinnal és Niallal. Bár azt még mindig nem tudom, hogy Niall nevét miért ordibálták a rajongók, el is felejtetem meg kérdezni, pedig meg akartam. Harryvel egész nap nem beszéltünk, azt mondta, hogy dolgozni fog sokáig és ha nem olyan későn végez beugrik hozzám. Vagyis akkor nálam alszik, aminek kifejezetten örülnék.
Lassan haza is értem. Letusoltam, és bebújtam az ágyamba, nem bírtam fent maradni, hogy megvárjam Harryt. Nagyon kifárasztott ez a nap, főleg az a két hülye. Ne értsétek félre, nem tartom őket hülyének, csak néha (mindig) valami hülyeséget csinálnak, amit egy normális ember pedig nem csinál. De szerintem értitek mire gondolok.
Az álmok világa nagyon gyorsan elragadott magával.



Itt is van a 21. fejezet. Nagyon, nagyon, nagyon .... sajnálom, hogy ilyen sokat késtem, de nem volt idő írni. Itt az évvége, egy csomó dolgozat, utána kistesomra kell vigyáznom és a hasonlók. Mostanában elégé be vagyok táblázva. DE ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolom ezt a blogot. Amilyen sűrűn tudom, hozom a részeket. Őrülnék ha nem csak 1 ember írni kommentet, persze annak az egynek is nagyon örülök, és köszönöm neki, hogy ő ír hozzászlásokat a blogomhoz.

20.fejezet

És itt is volnék a 20.fejezettel, megpróbáltam mindent kihozni belőle, nem sokára jönni fog az a rész ahol MINDEN kitudódik, de azért várni kell rá még egy kicsit.
Kicsit szomorú vagyok, hogy az előző kettőhöz nem érkezett komment. Ennyire nem tetszett? Örülnék ha ehhez érkezne 1-2 komi. És erről a részről annyit, hogy ti menyire akadnátok ki Alexa helyében? Szerintetek a végén még kinek a nevét kiabálják???

~~~~


Úgy telik az idő. Máris szombat van. Vagyis ma találkozok Bettyvel. Már nagyon vártam, hogy találkozóak vele, elég rég láttam, és már nagyon hiányzik. Meg persze imádok vásárolni.
Tegnapi nap érdekesen telt. Majd nem mindenki elkésett, ezért a szervező mindenkivel ordibált. Plusz, ha ez nem lenne elég Justin végig hülyéskedte az egészet, én meg nem tudtam mást csinálni csak nevetni. Ezért a szervező kétszer jobban kiabált velünk, de a háta mögött Justin kifigurázta, utánozta a járását, a beszédét és hasonlók, amin én megint csak nevetem. A szervező szó szerint a haját tépte, és hamarabb elengedett minket. Ami nekem csak jó volt, mert Harrynek szabadnapja volt, így a nap további részét együtt töltöttük.
Most itt ülök a kávézóban, ahova megbeszéltük a találkozót. Kicsit előbb jöttem úgy 10 perccel ezért rendeltem magamnak is és Bettynek is egy kávét. Kifelé bámultam az ablakon, és csak figyeltem, ahogy az emberek milyen békésen sétálgatnak, vagy ,hogy a kisgyerekek izgatottan húzzák maguk után az édesanyjukat maguk után, hogy minél hamarabb odaérjenek a kávézó melletti játszótérre. Én is nagyon szeretem a játszótéren játszani kiskoromban. Mindig velem volt bátyám és mindig kitaláltunk valami játékot. Volt mikor kalózosat játszottunk és kincsek után kutatunk, vagy éppen tudóst és mindenhez oda mentünk, hogy megvizsgáljuk. Mosolyt csalt az arcomra, hogy vissza gondoltam a régi szép időkre, amikor nem volt semmi bajom, nem kellet mindenkinek megfelelnem. Csak boldogan játszanom. De amilyen gyorsan jött a jókedvem olyan gyorsan ment is. Eszembe jutott, hogy több ilyen nem lesz, hogy a bátyámmal együtt hülyéskedek. Már nem lesz olyan, hogy anyukám büszkén néz rám, mikor sikerül valamit megcsinálnom, vagy nem lesz olyan, hogy mikor rossz napom van haza megyek és a szüleimnek elmesélek mindent és ők meg végig hallgatnak és segítenek. Már nem lesz semmi. Hiányozni fognak az ilyen pillanatok, de tudtam, hogy az ilyenekről is le kell mondanom mikor eljöttem otthonról. De nem bánom, ők döntöttek így, hogy nem beszélnek velem és nem én. Itt sokkal szabadabbnak érzem magam, mint ott ahol születem. Meg itt vannak barátaim akikben megbízok, itt találtam meg az első szerelmem, mert  igen teljes magabiztossággal ki tudom jelentetni, hogy halálosan beleszeretem Harrybe. És úgy érzem, hogy ez kölcsönös, vagyis nagyon remélem.
Betty még mindig nem jött. Mi tart ilyen sokáig? Megbeszéltük, hogy 10 órakor itt találkozunk, és most pedig... 11 óra múlt -néztem meg a telefonom-.  Most már tényleg hol lehet? Még vártam egy fél órát, de még mindig nem jött. Már éppen hívni akartam, mikor jött egy SMS-em Bettytől.

„Bocsi, de szerintem halasszuk el, mert egy barátnőm át jött hozzám. Azért remélem nem haragszol rám. Puszi.”

Mi van? Most ez komoly, vagy csak szívat. Mit képzel magáról???! Felhív, hogy találkozzunk, erre találkozásunk időpontja után másfél órával küld egy nyamvadt üzenetet, hogy neki még sem jó. És még ne is haragudjak rá??? Az agyam eldobom. Megfogtam a telefonomat és megkerestem Betty számát, majd felhívtam.

„Haló?”
„Ezt most ügye nem gondoltad komolyan?”-szólók bele a telefonomba.
„Júj tényleg, remélem nincs hari, mert nem mentem, majd megbeszélünk egy másik időpontot. Jó?”
„Nem, nem jó. Másfél órája itt várlak ebben a kávézóban, és neked most jut eszedbe egy nyamvadt SMS-t küldeni, hogy nem jössz?”
„ Tényleg sajnálom csak barátnőm megjelent itt és teljesen kiment a fejemből a találkozónk.”
„Kiment a fejedből? Hát kösz. Mégis mikor jött a barátnőd, hogy elfelejtettél?”
„Tegnap délkörül.”
„És nem volt benned annyi hogy felhívj tegnap óta?”-kérdés volt bár inkább tűnt kijelentésnek.
„Mondtam már, hogy sajnálom. Mit mondjak még?”
„Tudod mit? Semmit! Hagy engem békén, menj el csajos napra más barátnőiddel.”
„Most ezért?”
„Igen ezért.” már szinte ordibáltam, és rácsaptam a vonalat.

Most lehet sokan hülyének néznek, hogy emiatt ennyire kiakadtam, de nekem ez most nagyon rosszul eset. És nem ezt vártam volna Bettytől. Sosem voltak tényleg igaz barátaim, de azért egyik sem csinált ilyet. Pedig most azt hittem, hogy Betty tényleg igaz barátnőm lesz. Bár mindig is mondták, hogy túl hiszékeny vagyok. Ez megint csak beigazolódott. De most nincs itt senki akinek a vállán kisirhatom magam, na jó nem akarok sírni csak valakinek el akarom mondani a bajom. De hát erre valók a barátnők. Ja, bocs én most vesztem vele össze. Harryt meg nem akarom ilyenekkel zaklatni. Gondolom van elég baja rajtam kívül is.
Kilépve a kávézóból elindultam egy közeli park felé. London egyik csodás tulajdonsága az, hogy gyönyörű parkjai vannak. Ahol mindig nyüzsög az élet. A közeli irodában dolgozok általában ide jönnek le a kaja szünetükben ebédelni, vagy csak napozni. Fiatal iskolás gyerekeket is sokszor láthatók itt, abban a cuki egyenruhájukban. Nekem nagyon tetszenek az egyenruhájuk, egyáltalán nem rondák, bárki  bármit mond. Én sajnálom, hogy mikor én voltam iskolás nem lehetett ilyet hordani. Bár Anglia teljesen más mint Magyarország. Itt úgy tanítanak, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. Emlékszem mikor legelőször jöttem ide, még egy kirándulás keretében és elmentünk egy templomba. Alsós gyerekek be voltak öltözve mindenféle történelmi jelmezbe, és ahogy nézegették a történelmi tárgyakat, a tanár a vele kapcsolatos dolgokat mesélte el mait tudniuk kell. Nálunk ilyet mikor csináltak? Soha. Elénk vágták a több száz oldalas könyvét, hogy tanuld meg.
Az elmélkedésemből sikítások, és kiabálások szakítottak ki. Körül néztem, nem messze tőlem egy elég nagy tömeg -ami leginkább fiatal lányokból állt- egy nagy kört formáltak és valakik nevét kiabálták, és sikították. Közelebb mentem, érdekelt kik lehetnek azok, hogy ilyen tömeg van körülöttük. Látni nem láttam így sem sokat, hogy közelebb értem, de mintha valami olyat kiabáltak volna, hogy Niall és ...

19.fejezet

Sziasztok! Meghoztam ezt a részt is. Remélem tetszik, vélemény nyilvánítást szeretnék.


Harry szemszöge:

Olyan rossz érzésem van, mintha a vihar előtti csendet élnénk. Most minden olyan békés. Alexa itt alszik rajtam, mert elaludt a film alatt. De meg értem, szerintem lefárasztotta magát a sok sírásban. És ha tudná, hogy nem is ok nélkül sírt. Azért voltam ott abban az éreremben, mert Ellával kellett találkoznom. Vagyis megcsaltam, újra. Egy szörnyetegnek érzem magam, meg sem érdemlem ezt az angyalt. Alig vagyunk együtt 2 hete, de már egy csomót hazudtam, vagyis nem hazudtam csak nem mondom el neki az igazat. Nem mondtam el neki, hogy egy híres énekes vagyok, plusz van egy áll barátnőm, akivel jelenleg megcsalom. Tudom, hogy egyszer minden kiderül és nagyon meg fogom szívni, de félek elmondani neki, hogy ki vagyok valójában, vagyis inkább a reakciójától félek, hogy nagyon ki fog akadni és elfogom veszíteni. Önző vagyok, tudom, de nem tudom elengedni, Ő az akire egész életemben vártam, Ő az akit mindenkiben kerestem, akiről mindig álmodoztam. Én mégis csak bántani tudtam őt... ha ő még nem is tudja.

Nagy nehezen kimásztam mellőle az ágyból. Nem azért volt nehéz kimászni mellőle mert féltem, hogy felébred, láttam, hogy nagyon mélyen alszik, így ettől nem féltem. Inkább azért volt nehéz, mert nem is akartam kikelni mellőle. De elhatároztam magam, hogy most meglepem valamivel, ha felébred. Le is mentem a konyhába, és gondolkozni kezdtem. Igen, jól olvastátok. Gondolkozni kezdtem, még ha sokan kételkednek is benne, hogy én ilyet tudok. Igaz, néha én is kételkedek ebben, de próbálkozni szabad.
Kinyitottam a hűtőt, hátha lesz benne valami amivel tudok is kezdeni valamit. És.... bingó!!!!
Találtam sok-sok epret és csokit, így a tervem ki is rajzolódott az én zseniális kobakomban.


Alexa szemszöge:

Arra ébredtem fel, hogy Harry nincs mellettem, pedig én úgy emlékszem, hogy rajta aludtam el. A biztonság kedvéért csukott szemel megpróbáltam a kezemmel meg találni őt. De mind hiába, nincs itt. Akkor hol lehet? Lassan nyöszörögve nyitottam ki a szemem, majd körül néztem a szobában, de Harryt nem láttam. Fáradtam keltem ki az ágyamból, és megindultam lefele. Ahogy kiértem az ajtón, érdekes látványban részesültem. A földön rózsa szirmokból egy utat láttam előttem, ami egészen a fürdőszobáig((????)) tart. Benyitottam a fürdőszobába és még a lélegzetem is elállt. A földön mindenhol rózsaszirmok, a kádszéle ki volt rakva égő mécsesekkel, míg a kádba teljesen tele volt engedve vízzel, amiből a gőz párolgott fel, így gondolom elég meleg lehet. Majd ezután megláttam Harryt aki csak egy bokszerben állt előttem, és az én reakciómat nézte.

- Hát ez?- szólaltam meg nehezen, nem valami értelmes kérdést tettem fel, de más nem bírtam ki nyögni. Erre a reakciója az volt, hogy elmosolyodott és közelebb jött. Megfogta a kezem, és mélyen belenézett a szemebe.
-Fürödj velem.- suttogta. Mire kicsit ledöbbentem. Fürödjek vele? Kizárt dolog. Ahhoz túl szégyenlős vagyok. Viszont mennyit fáradozhatott ezzel. Nem akarom megbántani. Kell valami közép út... És meg van!!!
- Jó veled fürdök.- kijelentésemre meglepődött, szerintem nem gondolta, hogy ilyenbe bele megyek.-De csak fürdőruhában.- mondtam, mire lehervadt a nagy mosoly az arcáról. Fél percig gondolkozott, majd megvonta a vállát és beleegyezett. Gyorsan a szobámban át öltöztem, és vissza mentem Harryhez.
Mindketten beültünk a meleg kádba, Harry hátra fordult és a semmiből elővett két pezsgős poharat amiben már volt töltve pezsgő. Átadta az egyiket, és koccintott velem.
-Ránk.- nézett mélyen a szemembe.
- Ránk.- ismételtem. Megittuk a pezsgőnket, de közben egy pillanatra sem vettük le a tekintetünket egymáséról. A szemezésünket ő szakította félbe, mert magához ölelt, úgy hogy az én hátam az ő mellkasával találkozott, és a karjait körém fonta.
- Úgy szeretlek, el sem tudom mondani.- sóhajtott.- Na jó ez egy kicsit nyálasra sikeredett.- nevette el magát.
- Nem baj, ha elmondod az érzéseidet, attól, hogy nyálasan hangzik, nekem még jól esik.- az arcommal felé fordultam és az ő arcára adtam egy puszit.

-Nyisd ki a szádat.- halom meg Harryt körülbelül 5 perc csönd után. Persze a csönd nem kínos csend volt, egyszerűen csak élveztük egymás közelségét.
-Miért?- értetlenkedek és újra felé fordulok, és ekkor látom meg a kád szélén van egy nagy tál benne pedig egy csomó csokis eper. Hmm... fini. Ahogy kérte kinyitottam a számat, mire ő az egyik epret bele rakta a számba, én meg megettem. Utána pedig én etettem meg eperrel, és így folyattuk, míg az összes el nem fogyott.
- Különben... hogy jött ez az egész? És honnan szereztél ennyi rózsaszirmot?- kérdeztem kíváncsian.
- Úgy érzem, hogy nem mutatom ki, hogy mennyire szeretlek. És gondoltam megleplek, mert megérdemled. És hát valószínűleg nem fog kedvelni a szomszéd néni, mert majd nem leszedtem az összes rózsáját.- nevetett fel kínosan. Most komolyan leszedte értem a szomszéd rózsáját? Komolyan, ez bolond. Az én bolondom.
-Köszönöm.- lapultam bele az ölébe.

18.fejezet

Sokan félnek a sötétben, sötéttől. Pedig nincs benne semmi félelmetes, inkább nyugtató, és békés. Emlékszem ha bármi bajom volt, este, mikor mindenki aludt kiszöktem a szobám ablakán és elmentem sétálni a sötétben. Mindig megnyugtatott, mert a sötétség eltakarja a rossz dolgokat, nem látod őket. Mint ilyen esetekben most is itt ülök a sötét szobába és próbálom nem elbőgni magam. Vicces ez az egész. Én azt hittem, hogy Harry szeret és nem hazudna nekem. Pedig mégis. Ezt az egy dolgot utálom, mikor valaki hazudik nekem. Nem érdekel milyen mértékű hazugság, ha egyszer hazudik, akkor máskor miért kéne neki hinnem, és ha akkor is hazudott mikor azt mondta, hogy szeret? Ha egyszer valaki  hazudik nekem, én azután nagyon nehezen tudok neki hinni, és mindig megmarad bennem, hogy lehet, hogy megint hazudik nekem?
De nem értem miért hazudott nekem, miért nem tudta azt mondani, hogy elmegy vacsorázni valakivel? Nem vagyok az a tipikus féltékeny típus, hogyha már valakivel beszél a párom, akkor kirobbantom a harmadik világháborút. De most mit gondoljak? Még mindig ott van a szemem előtt a kép, ahogy ott ül, issza a pezsgőjét, és miközben vár valakire/valakikre telefonál. Justinnak kellet onnan elrángatnia. Látta, hogy valami olyat láttam amit nem kellet volna, és folyamatosan próbálta kiszedni belőlem, miközben haza hozott, de én csak meredtem előre és gondolkoztam.

Hirtelen felálltam és elkezdtem egy papír és egy toll után kutatni. Mikor megtaláltam vissza ültem az előző helyemre, vagyis az ágyamra. És csak írtam. Épp ami eszembe jutott, csak kiakartam írni magamból a csalódottságot.
Épp hogy csak befejeztem és elraktam a papírt, csöngetnek. Ki lehet az ilyenkor? Nem akarok ajtót nyitni senkinek sem. Szörnyen festhetem, a szemeim pirosak a sírástól, az a minimális festék amit felraktam reggel szétfolyva az arcomon szintén a sírástól.  Viszont mikor már vagy öt perce csengetett az illető megelégeltem és lecammogtam az előszobába.  Kinyitottam az ajtót, ahol egy mosolygós Harryvel találtam magam szembe, de mikor meglátott lehervadt a mosoly az arcáról és aggódva kezdte fürkészni az arcom, és szorosan megölelt.
-Mi történt? Valaki bántott? Mondj már valamit, miért sírsz?-húzódott el egy kicsit az ölelésből de csak annyira, hogy az arcomat lássa.
-H-hazudtál.-mondom síros hangon.
-Tessék? Hazudtam? Mikor? Mit csináltam?- kérdezgetett össze vissza. Látszott, hogy nem érti.
-A-azt mondtad, hogy a munka helyeden kell lenned, de láttalak az étteremben.- még mindig nem tudtam abba hagyni a sírást, egyszerűen nagyon rosszul érintett, hogy becsapott.
-Azért voltam az étteremben, mert ott volt egy megbeszélésem a munkámmal kapcsolatban. És azért írtam, hogy ma nem tudok eljönni, mert azt hittem, hogy nagyon el fog húzódni, de szerencsére hamar végeztünk így rögtön hozzád siettem.-nézet mélyen a szemembe, miközben mondta.
- De még azt sem árulod el, hogy mit dolgozol. Nem bízol bennem?- már egy kicsit megnyugodtam, de a könnyek még mindig folytak le az arcomon. Már nem is nagyon tudtam, miért haragszok rá. Igaznak tűnt, hogy ott volt találkozója a munkájával kapcsolatosan. Ezért már nem is tudtam rá haragudni, de ez után jön a kérdés. Miért nem mondja el, hogy mivel foglalkozik? Nem bízik bennem? Vagy esetleg valami olyannal foglalkozik ami nem éppen legális? Már nem értek semmit, és ez nagyon aggaszt.
- Dehogynem bízok benned. Csak kell egy kis idő míg felkészülök, hogy elmondjam.- a zöld szemei egyszerűen elbűvöltek, nem tudtam haragudni rá. Olyan hülyén érzem magam, hogy ebből az ügyből ekkora parádét rendeztem. Most biztos egy hülye hisztis picsának néz.
Gyorsan megöleltem, a fejemet a nyakába fúrtam, mélyen beszívva bódító illatát. A kezeimet a nyaka köré fontam és minél jobban magamhoz akartam húzni. Ő a kezeit átfonta a derekam körül és még közelebb húzott magához. Egy-két perc alatt meg is nyugodtam szoros ölelésében.
- Jól vagy?- fürkészét aggodalmasan. Nem bírtam beszélni, csak bólintottam egyet, és vissza bújtam nyugtató karjai közé. Ezen felnevetett. - Olyan vagy,mint egy kiscica. Szeretem a cicákat.- nem láttam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog. Hirtelen felkapott, mire belőlem egy sikítás szaladt ki ezután pedig egy őszinte mélyről jövő nevetés követe. Hihetetlen, hogy körülbelül 5 perce még fent a szobámba sírtam. Most pedig itt nevetek vele. Ha itt van velem akkor bearanyozza  a napom. Annyira szeretem, hogy azt el sem tudom mondani. Bevitt a nappaliba, majd velem együtt leült a kanapéra. Én csak még jobban hozzá bújtam, mire kuncogni kezdett.
- Tényleg olyan vagy mint egy cica.-
- Azt mondtad szereted a cicákat.- motyogom a nyakába.
- Ez így van.-kezdte birizgálni a hajam.  Olyan békés most minden. De mint minden ilyen pillanatot, most is sikerült elrontani. A telefonom elkezdett dalolni, így jelezve, hogy hívnak.
Egy meggyötört sóhaj kíséretében kibújtam békés rejtekhelyemről, és kihalásztam a zsebemből a telefonom.
- Halo?- szóltam bele.
- Szia, miért nem jöttél ma edzésre?- halom meg Betty hangját a vonal másik felén.
- Tessék? Mennyi az idő?- elfelejtettem edzésre menni? Az lehetetlen eddig sosem felejtetem el edzésre mennem.
- Épp most lett vége. Nickék kicsit kiakadtak rád, de majd megbékélnek. Na, de mindegy, inkább ezért hívtalak, hogy nagyon elvagy tűnve. Csinálhatnánk valamikor egy csajos napot, nem gondolod?-
-Engem Nickék megfognak ölni. De, oké neked mikor lenne jó?-
-Holnap után szombat. Akkor neked jó?-
- Jó, akkor szombaton a kávézóban ahol legelőször találkoztunk, olyan 10 óra fele. És majd onnan elmegyünk vásárolni.-
-Nagyszerű, de én most leteszem, mert haza fele tartók és elkezdett szakadni az eső. Puszi, Szia.-
- Én is puszilak. Szia.- tettem le a telefont. Majd vissza bújok Harry karjai közé.
- Szóval, ez azt jelenti, hogy szombaton kikel bírnom a napot nélküled?- nem lepett meg a kérdése, gondoltam, hogy végig hallgatta  a telefon beszélgetésemet.
- Kibírsz nélkülem egy napot?- nézek rá.
- Majd valahogy megpróbálok nem belehalni.-
- Akkor jó.-
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.- sikítottam fel, mikor megcsikizte az oldalam.
-Csak nem csikisek vagyunk?- kérdezte egy gonosz mosoly kíséretében.
-De, úgyhogy hagyjál békén.- pattantam ki az öléből és elkezdtem szaladni, össze-vissza a lakásomban. Harry pedig szorosan a nyomomban volt, hogy elkapjon.
-Úgyis elkaplak.- hallottam meg a hangját mögöttem. Befutottam a szobámba, és sajnos megbotlottam a saját lábamba mikor fordulni akartam, így az ágyra estem. Mielőtt felkelhetem volna, Harry felém mászott és elkezdett csikizni. Visítottam a nevetéstől, már alig kaptam levegőt, és fájt a tüdöm a sok nevetéstől.
- K-kér-lek, ha-gyjd ab-ba.- próbáltam megkérni, hogy hagyja abba, de nagyon nehezen ment.
- Jó, abba hagyjon, de csak mert szeretlek. -szált le rólam. Szép lassan lenyugodtam, és újra egyenletesen vettem a levegőt.
- Nem nézünk valami filmet?- kérdezte a DVD lejátszó mellett állva.
-De, nézhetünk valamit.- egyeztem bele ötletébe.
-Amerika kapitány?- fordul felém.
- Az jó, azt szeretem.- helyeseltem választását. Betette a filemet, és bekapcsolta a Tv-t. Befeküdt mellém, mire én átöleltem és a fejemet a mellkasára raktam. Átölelte a derekamat, és fejemre adott egy puszit. Nagyon jó volt így feküdni és Tv-t nézni. Hamar el is álmosodtam és el is aludtam még az első 10 percben.

17.fejezet

Sziasztok! Elég késő van, de meghoztam a kövi részt. Egy két véleménynek örülnék.

~~~


Az az ember pedig nem volt más, mint a díjátadó szervezője. Egy vékony magas őszülő férfi, elegáns öltönyben. Látszódott rajta, hogy gazdag és előkelő. Mindenki abbahagyta a beszélgetést, mikor ő is leült közénk, és egy halom papírt rakott le az asztalra. Megköszörülte a torkát és belekezdett mondani valójába.
- Nos, először is üdvözlök mindenkit. Azért hívtam ide mindenkit, hogy megbeszéljünk minden részletet, mert már nagyon közel van a gála, és így elkel kezdeni a próbákat. Szóval, vágjunk is bele. Gondolom a szövegét mindenki megtanulta már.- nézet körbe, mindenki bólintott egyet beleértve engem is, ezért folytatta beszédét.- Rendben, a párokat gyorsan elmondom. Ed és Taylor, Katy és Miyle, Justin és Alexa... - halottam meg a nevem. Ha Justin komolyan gondolta, hogy csak barátok leszünk, akkor örülök, hogy ő lesz a párom. Nagyon remélem, hogy komolyan gondolta.
Oldalra fordultam, hogy megnézem Justin mit gondol erről. A nagy mosoly elárulta az arcán, hogy örül annak, hogy velem lesz párban. Az asztal alatt felém nyújtotta a kezét, mire én lepacsiztam vele. Lehet, működni fog a baráti kapcsolatunk. Küldtem felé egy mosolyt, majd vissza fordultam az öltönyös férfi felé.
- Jó, a párok megvannak. Mostantól minden nap 2-5-ig próba. Ez tartalmazza a fellépőknek a próbát, mindenkinek a ruhapróbát, a rendes próbát és a hasonlókat. Eddig világos, vagy van kérdés?- nézet megint körbe.
- Nekem van egy kérdésem.- tette fel a kezét Taylor.- Igaz, vagy csak pletyka az, hogy fellép itt majd az a bizonyos A.W. akiről mostanában mindenki beszél?-
- Igen, igaz a hír. De senki sem tudja, hogy ki az. Még én sem. A.W. menedzsmentje felhívott, hogy itt akarja leleplezni magát. Mást én sem tudok sajnos.- válaszolt. Látszott az arckifejezésén, hogy ő is nagyon kíváncsi, bár megpróbálta leplezni, sikertelenül. -Még valaki? Kérdés? Vagy minden tiszta?- Senki sem válaszolt, így gondolom mindenki értett mindent. - Rendben, akkor szerintem mára ennyi. És holnap kezdjük a kemény munkát, úgyhogy mindenki pihenje ki magát.- zárta le a mai napot, és kiment a szobából. Mindenki követe a példáját és elhagyta a termet. Justin és én is felálltunk majd egy gyors köszönés után kimentünk.
- Látod, túlélted. Nem kellet volna izgulnod.-fordult felém Justin, mikor kiértünk az épületből.
-Jó, az könnyen beszél aki már hozzá van szokva az ilyenekhez.- mondom kicsit sértődötten és rácsapok a vállára.
-Majd te is hozzá szoksz. Na, de most menjünk kajálni, mert éhen hallok.-
- Jó menjünk. Bár szerintem ez már nem ebéd lesz. 5 óra van.- nézek rá a telefonomra.
- Nem baj. Attól még éhes vagyok.- nevetett fel aranyosan.
Gyalog neki indultunk valami gyors étterem féleséget keresni. Egész úton hülyéskedtünk, és piszkáltuk a másikat. Mint például egymást lökdöstük a járdán, vagy autósat játszottunk, hogy aki meglát egy bizonyos színű kocsit kiabálnia kell. Igen, mint a dedóban. De nem érdekelte egyikünket sem, csak szórakoztunk és jól éreztük magunkat.

-Mit hozhatok?- kérdezte a pincér. Bejöttünk egy kisebb éterembe ami a legközelebb volt hozzánk.
- Én csirke mellet szeretnék salátával.- emelem fel a tekintetem az étlapról és a pincére nézek.
- Én is ugyan azt szeretném.- mondja Justin.
- Rendben nemsokára hozom- viharzott el a pincér magunkra hagyva.
- Kérdezhetek valamit?- fordulok Justin felé.
- Persze.- néz felém.
- Már nagyon régóta meg akarom kérdezni, hogy azt a sok botrányt amit hallani lehet rólad, azt miért csinálod? Mert ahogy most megismertelek, egyáltalán nem tűnsz olyannak amilyenek beállítanak.-
- Hát igazából én sem tudom. Néhányat azért csinálom, hogy csak benne legyek a hírekbe. Mert ügyebár a rossz hír is hír, így nem felejtenek el. De a többi szórakozásból. Néha jó megszegni a szabályokat, és nem azon rágódni, hogy a következő tettemmel kinek nem fogok megfelelni. Úgye te ezért nem ítélsz el?- válaszolt igen meglepően őszintén. Ahogy mondta, éreztem, hogy tényleg az őszinte igazságot mondja el, amit gondol és érez. A válasza nem volt meghökkentő, sőt igen ismerős volt számomra.
- Dehogy ítélek el. Ez a te dolgod. Én nem akarok beleszólni. Meg hát elég ismerős ez a helyzet.- hajtom le a fejem.
- Miért? Nálad mi volt?- éreztem magamon Justin kíváncsi tekintettét. És ha már ő őszintén válaszolt az én kérdésemre, akkor minimum én is válaszolok az ő kérdésére.
- Én egyszer keveredtem bajba. Mindig is az a minta gyerek voltam, akivel egy szülő csak dicsekszik, és büszkék rá. De egy idő után már kezdett az agyamra menni, hogy mindig én voltam a jó kislány, az ártatlan, a jó tanuló, mint szüleim szemében, mint a barátaim szemében. Ezért egyszer rendeztem egy baráti bulit nálunk amit a szüleim természetesen megengedtek, sőt még azt is megbeszéltem velük, hogy este menjenek el és csak reggel jöjjenek haza. Hát én azon az estén nagyon berúgtam, mert az nap nem ettem semmit, így a tömény pia hamar hatott. És természetesen a szüleim akkor jöttek benézni, hogy mi van a bulin, mikor én rosszul lettem és éppen rókáztam, úgyhogy az egy emlékezetes este volt. Még ha semmire sem emlékszem.- meséltem el egy kis történetet az életemből. Sosem gondoltam volna, hogy valakinek ilyen könnyen meg fogok nyílni. És azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy az a valaki pont a híres Justin Biber lesz.
- Hát ez nagyon durva, nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen parti állat vagy.- nevetett fel, mire én csak ki nyújtottam a nyelvem.
- Azóta nem iszok egy csepp alkoholt sem.- néztem rá dühösen, mert kiröhögött.
-Kár, pedig megnéztelek volna részegen.- húzza tovább az agyam. Amit vajuk be nagyon jól csinált. De nem annyira mint ahogy én szoktam. Épp vissza akartam szólni, mikor megérkezett a pincér és meghozta az ételeinket. Miközben ettünk, szerencsére elterelődött a téma, aminek nagyon örültem. Justin sokat mesélt a családjáról. A testvéreiről, az anyukájáról, az apukájáról, a karrierjéről. Természetesen kajálás közben sem hagyhattunk abba egymás piszkálását. Főleg mikor a salátával elkezdtük dobálni egymást. A nagy kaja csatánkat a telefonom zavarta meg, mert SMS-em érkezett Harrytől.

„ Szia szerelmem, sajnálom ma nem tudunk találkozni, mert bent kell lennem a munkahelyemen, de majd bepótoljuk. Csók HarryXx.”

Olvastam az üzenetét. Elszomorított, mert úgy volt, hogy megint együtt leszünk és, hogy eljön hozzám aludni. Justin is meglátta, hogy elkedvtelenedtem egy kicsit, így megpróbált felvidítani a vicceivel, ami egy kicsit sikerült is neki. Mikor mind ketten befejeztük a kajálást elindultunk ismét gyalog. Már elégé későre járt, így elégé sötét is volt. Viszont az üzletek, boltok, éttermek ablakain tökéletesen belehetett látni. Éppen sétáltunk el az egyik étterem ablaka előtt mikor megláttam egy nagyon ismerős alakot. Mikor tudatosult bennem, hogy ki is az, majdnem dobtam egy hátast. Hazudott nekem?