20.fejezet

És itt is volnék a 20.fejezettel, megpróbáltam mindent kihozni belőle, nem sokára jönni fog az a rész ahol MINDEN kitudódik, de azért várni kell rá még egy kicsit.
Kicsit szomorú vagyok, hogy az előző kettőhöz nem érkezett komment. Ennyire nem tetszett? Örülnék ha ehhez érkezne 1-2 komi. És erről a részről annyit, hogy ti menyire akadnátok ki Alexa helyében? Szerintetek a végén még kinek a nevét kiabálják???

~~~~


Úgy telik az idő. Máris szombat van. Vagyis ma találkozok Bettyvel. Már nagyon vártam, hogy találkozóak vele, elég rég láttam, és már nagyon hiányzik. Meg persze imádok vásárolni.
Tegnapi nap érdekesen telt. Majd nem mindenki elkésett, ezért a szervező mindenkivel ordibált. Plusz, ha ez nem lenne elég Justin végig hülyéskedte az egészet, én meg nem tudtam mást csinálni csak nevetni. Ezért a szervező kétszer jobban kiabált velünk, de a háta mögött Justin kifigurázta, utánozta a járását, a beszédét és hasonlók, amin én megint csak nevetem. A szervező szó szerint a haját tépte, és hamarabb elengedett minket. Ami nekem csak jó volt, mert Harrynek szabadnapja volt, így a nap további részét együtt töltöttük.
Most itt ülök a kávézóban, ahova megbeszéltük a találkozót. Kicsit előbb jöttem úgy 10 perccel ezért rendeltem magamnak is és Bettynek is egy kávét. Kifelé bámultam az ablakon, és csak figyeltem, ahogy az emberek milyen békésen sétálgatnak, vagy ,hogy a kisgyerekek izgatottan húzzák maguk után az édesanyjukat maguk után, hogy minél hamarabb odaérjenek a kávézó melletti játszótérre. Én is nagyon szeretem a játszótéren játszani kiskoromban. Mindig velem volt bátyám és mindig kitaláltunk valami játékot. Volt mikor kalózosat játszottunk és kincsek után kutatunk, vagy éppen tudóst és mindenhez oda mentünk, hogy megvizsgáljuk. Mosolyt csalt az arcomra, hogy vissza gondoltam a régi szép időkre, amikor nem volt semmi bajom, nem kellet mindenkinek megfelelnem. Csak boldogan játszanom. De amilyen gyorsan jött a jókedvem olyan gyorsan ment is. Eszembe jutott, hogy több ilyen nem lesz, hogy a bátyámmal együtt hülyéskedek. Már nem lesz olyan, hogy anyukám büszkén néz rám, mikor sikerül valamit megcsinálnom, vagy nem lesz olyan, hogy mikor rossz napom van haza megyek és a szüleimnek elmesélek mindent és ők meg végig hallgatnak és segítenek. Már nem lesz semmi. Hiányozni fognak az ilyen pillanatok, de tudtam, hogy az ilyenekről is le kell mondanom mikor eljöttem otthonról. De nem bánom, ők döntöttek így, hogy nem beszélnek velem és nem én. Itt sokkal szabadabbnak érzem magam, mint ott ahol születem. Meg itt vannak barátaim akikben megbízok, itt találtam meg az első szerelmem, mert  igen teljes magabiztossággal ki tudom jelentetni, hogy halálosan beleszeretem Harrybe. És úgy érzem, hogy ez kölcsönös, vagyis nagyon remélem.
Betty még mindig nem jött. Mi tart ilyen sokáig? Megbeszéltük, hogy 10 órakor itt találkozunk, és most pedig... 11 óra múlt -néztem meg a telefonom-.  Most már tényleg hol lehet? Még vártam egy fél órát, de még mindig nem jött. Már éppen hívni akartam, mikor jött egy SMS-em Bettytől.

„Bocsi, de szerintem halasszuk el, mert egy barátnőm át jött hozzám. Azért remélem nem haragszol rám. Puszi.”

Mi van? Most ez komoly, vagy csak szívat. Mit képzel magáról???! Felhív, hogy találkozzunk, erre találkozásunk időpontja után másfél órával küld egy nyamvadt üzenetet, hogy neki még sem jó. És még ne is haragudjak rá??? Az agyam eldobom. Megfogtam a telefonomat és megkerestem Betty számát, majd felhívtam.

„Haló?”
„Ezt most ügye nem gondoltad komolyan?”-szólók bele a telefonomba.
„Júj tényleg, remélem nincs hari, mert nem mentem, majd megbeszélünk egy másik időpontot. Jó?”
„Nem, nem jó. Másfél órája itt várlak ebben a kávézóban, és neked most jut eszedbe egy nyamvadt SMS-t küldeni, hogy nem jössz?”
„ Tényleg sajnálom csak barátnőm megjelent itt és teljesen kiment a fejemből a találkozónk.”
„Kiment a fejedből? Hát kösz. Mégis mikor jött a barátnőd, hogy elfelejtettél?”
„Tegnap délkörül.”
„És nem volt benned annyi hogy felhívj tegnap óta?”-kérdés volt bár inkább tűnt kijelentésnek.
„Mondtam már, hogy sajnálom. Mit mondjak még?”
„Tudod mit? Semmit! Hagy engem békén, menj el csajos napra más barátnőiddel.”
„Most ezért?”
„Igen ezért.” már szinte ordibáltam, és rácsaptam a vonalat.

Most lehet sokan hülyének néznek, hogy emiatt ennyire kiakadtam, de nekem ez most nagyon rosszul eset. És nem ezt vártam volna Bettytől. Sosem voltak tényleg igaz barátaim, de azért egyik sem csinált ilyet. Pedig most azt hittem, hogy Betty tényleg igaz barátnőm lesz. Bár mindig is mondták, hogy túl hiszékeny vagyok. Ez megint csak beigazolódott. De most nincs itt senki akinek a vállán kisirhatom magam, na jó nem akarok sírni csak valakinek el akarom mondani a bajom. De hát erre valók a barátnők. Ja, bocs én most vesztem vele össze. Harryt meg nem akarom ilyenekkel zaklatni. Gondolom van elég baja rajtam kívül is.
Kilépve a kávézóból elindultam egy közeli park felé. London egyik csodás tulajdonsága az, hogy gyönyörű parkjai vannak. Ahol mindig nyüzsög az élet. A közeli irodában dolgozok általában ide jönnek le a kaja szünetükben ebédelni, vagy csak napozni. Fiatal iskolás gyerekeket is sokszor láthatók itt, abban a cuki egyenruhájukban. Nekem nagyon tetszenek az egyenruhájuk, egyáltalán nem rondák, bárki  bármit mond. Én sajnálom, hogy mikor én voltam iskolás nem lehetett ilyet hordani. Bár Anglia teljesen más mint Magyarország. Itt úgy tanítanak, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. Emlékszem mikor legelőször jöttem ide, még egy kirándulás keretében és elmentünk egy templomba. Alsós gyerekek be voltak öltözve mindenféle történelmi jelmezbe, és ahogy nézegették a történelmi tárgyakat, a tanár a vele kapcsolatos dolgokat mesélte el mait tudniuk kell. Nálunk ilyet mikor csináltak? Soha. Elénk vágták a több száz oldalas könyvét, hogy tanuld meg.
Az elmélkedésemből sikítások, és kiabálások szakítottak ki. Körül néztem, nem messze tőlem egy elég nagy tömeg -ami leginkább fiatal lányokból állt- egy nagy kört formáltak és valakik nevét kiabálták, és sikították. Közelebb mentem, érdekelt kik lehetnek azok, hogy ilyen tömeg van körülöttük. Látni nem láttam így sem sokat, hogy közelebb értem, de mintha valami olyat kiabáltak volna, hogy Niall és ...