28.fejezet

- Végül a győztes nem más, mint.... - egy perc hatás szünetet tartottam.- a One Direction.- kiáltottam lelkesen, mire hatalmas taps vihar alakult ki. Az egyik asztaltól 5-en álltak fel. Beleértve őt is, akit kiszúrtam az előbb. Négyen nagy lelkesedéssel sétáltak felénk. Integetek és látszott rajtuk, hogy boldogok és büszkék amiért elnyerték ezt a díjat. De ez nem volt elmondható az ötödik tagról. Lassan közeledett lehajtott fejjel, lemaradva a többiektől. Ahogy sorban jöttek fel a színpadra rájöttem, hogy tényleg Niallt szúrtam ki a közönség sorai között. Így már érthető miért vették őt is körül a rajongok múltkor a parkban.

Végül fel ért az utolsó banda tag is a színpadra. Ahogy egyre közelebb ért nagyon ismerős lett. De Ő nem lehet, hiszen betegen fekszik otthon. Akkor nem állhat itt előttem. -Hitegettem magamat.- Ám, ahogy lassan felemelte a fejét, úgy éreztem összetört bennem egy világ. Egy világ amit a jövőmnek hittem, és amire építkezni akartam. Egy világ ami mindennél fontosabb volt nekem, most eltűnt, felrobbant, megölték, összetört, porrá vált. A múlt porává.

Ahogy belenéztem igéző zöld szemeibe, kétségbeesést láttam. Félt, hogy rájövök mindenre. Az egész egy nagy hazugság volt, folyamatosan átvert. Hazudott, hogy ki ő, hogy milyen ő. Eddig azt hittem, hogy mindent tudok róla, most mégis úgy érzem, hogy egy idegen áll előttem. Egy idegen akiről nem tudok semmit, még abban se vagyok biztos, hogy az igazi nevét mondta el nekem, vagy az is csak egy kisebb hazugság volt e a többi között. De most már láttok rendesen és nem homályosítsa el a szememet a ”szerelem rózsaszín köde”. Az egész egy nagy átverés volt!!!

-Gratulálok srácok! Megérdemlitek a díjat.- adta át Justin az egyik tagnak akinek rövidre nyírt barna haja volt. Minden színészi tehetségemet elővéve fojtottam vissza könnyeimet és erőltetem magamra egy mosolyt. Gratuláltam én is miközben egy percre se néztem Harryre, ami elég nehéz volt mert, a tekintetemet úgy vonzotta mint a mágnes. Egyesével gratuláltam a fiúknak, kivéve Harrynek. Középen volt így könnyen és észrevétlenül ki tudtam hagyni. Ami láthatólag rosszul eset neki, bár nem tudom miért? !

A fiúk tartottak egy kisebb beszédet, de nem tudtam rá figyelni. Imádkoztam, hogy minél hamarabb le kerülhessek a színpadról.

Szerencsére a fiúk hamar befejezték, így levonulhatunk a színpadról együtt.  Harry nagyon közel jött hozzám, gondolom el akart mesélni valami hülye mesét, amiért hazudott és amiért nem mondta el, hogy egy híres sztár. De nekem nem kell mese, nem vagyok 5 éves akinek esti mesét mesélnek az altatáshoz. Felnőtt nő vagyok és nem érdekel a kitalált sztorija. Ahogy kikerültünk a közönség látóteréről elkezdtem futni az öltözök felé. Az őröknek -akik az ajtók előtt álltak- szóltam, hogy a barna göndör hajú fiút ne engedjék be hozzám, majd beszaladtam az öltözőmbe és magamra zártam az ajtót. Neki dőltem az ajtónak és szabadjára engedtem könnyeimet.

Hallottam ahogy Harry veszekszik a biztonságiakkal, hogy engedjék be, nem sikerült neki. Úgy negyed óra múlva csönd lett. Lecsúsztam az ajtón és néma könnyeimen keresztül bámultam ki a fejemből.

Miért volt ez jó neki? Mi előnye származott ebből? Mire volt jó ez a színjáték? Miért csapott be? Miért használt ki?  Miért? Miért? Miért? …
Sok a miért és egyre sincs válasz...

És én még képes voltam elhinni neki, hogy otthon pihen betegen. Lázasan, gyengén...
És egyáltalán mikor akarta elmondani, hogy egy híres énekes? Vagy egyáltalán el akarta mondani bármikor is?

Mintha egy villany körte gyúlt volna fölöttem, jöttem rá, hogy ezért nem mentünk el sosem nyilvános helyre. Szégyellt engem? Az első randinknál is nem éterembe mentünk hanem hozzá ahol nem láthatott senki más. Utána meg a nyaralójába vitt. És ha bármikor felvettetem, hogy menjünk el sétálni vagy valahova, mindig kitalált valami kifogást. Most már teljesen tiszta. Csak azt nem tudom, hogy miért csinálta ezt. Huh, nagyon sok ez a miért....

Gondolat menetemet egy halk kopogás szakította félbe.

Gyorsan felálltam és kezemmel letöröltem a könnyeim nagyját, majd szép lassan kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy Harry nem lehet az mivel az őrök nem engednék át. Így nem kellet félnem, hogy vele találom magam szembe. Bár arra a személyre sem számítottam aki most az ajtó túl oldalán néz engem.

-Szia. Beszélhetnénk?-