28.fejezet

- Végül a győztes nem más, mint.... - egy perc hatás szünetet tartottam.- a One Direction.- kiáltottam lelkesen, mire hatalmas taps vihar alakult ki. Az egyik asztaltól 5-en álltak fel. Beleértve őt is, akit kiszúrtam az előbb. Négyen nagy lelkesedéssel sétáltak felénk. Integetek és látszott rajtuk, hogy boldogok és büszkék amiért elnyerték ezt a díjat. De ez nem volt elmondható az ötödik tagról. Lassan közeledett lehajtott fejjel, lemaradva a többiektől. Ahogy sorban jöttek fel a színpadra rájöttem, hogy tényleg Niallt szúrtam ki a közönség sorai között. Így már érthető miért vették őt is körül a rajongok múltkor a parkban.

Végül fel ért az utolsó banda tag is a színpadra. Ahogy egyre közelebb ért nagyon ismerős lett. De Ő nem lehet, hiszen betegen fekszik otthon. Akkor nem állhat itt előttem. -Hitegettem magamat.- Ám, ahogy lassan felemelte a fejét, úgy éreztem összetört bennem egy világ. Egy világ amit a jövőmnek hittem, és amire építkezni akartam. Egy világ ami mindennél fontosabb volt nekem, most eltűnt, felrobbant, megölték, összetört, porrá vált. A múlt porává.

Ahogy belenéztem igéző zöld szemeibe, kétségbeesést láttam. Félt, hogy rájövök mindenre. Az egész egy nagy hazugság volt, folyamatosan átvert. Hazudott, hogy ki ő, hogy milyen ő. Eddig azt hittem, hogy mindent tudok róla, most mégis úgy érzem, hogy egy idegen áll előttem. Egy idegen akiről nem tudok semmit, még abban se vagyok biztos, hogy az igazi nevét mondta el nekem, vagy az is csak egy kisebb hazugság volt e a többi között. De most már láttok rendesen és nem homályosítsa el a szememet a ”szerelem rózsaszín köde”. Az egész egy nagy átverés volt!!!

-Gratulálok srácok! Megérdemlitek a díjat.- adta át Justin az egyik tagnak akinek rövidre nyírt barna haja volt. Minden színészi tehetségemet elővéve fojtottam vissza könnyeimet és erőltetem magamra egy mosolyt. Gratuláltam én is miközben egy percre se néztem Harryre, ami elég nehéz volt mert, a tekintetemet úgy vonzotta mint a mágnes. Egyesével gratuláltam a fiúknak, kivéve Harrynek. Középen volt így könnyen és észrevétlenül ki tudtam hagyni. Ami láthatólag rosszul eset neki, bár nem tudom miért? !

A fiúk tartottak egy kisebb beszédet, de nem tudtam rá figyelni. Imádkoztam, hogy minél hamarabb le kerülhessek a színpadról.

Szerencsére a fiúk hamar befejezték, így levonulhatunk a színpadról együtt.  Harry nagyon közel jött hozzám, gondolom el akart mesélni valami hülye mesét, amiért hazudott és amiért nem mondta el, hogy egy híres sztár. De nekem nem kell mese, nem vagyok 5 éves akinek esti mesét mesélnek az altatáshoz. Felnőtt nő vagyok és nem érdekel a kitalált sztorija. Ahogy kikerültünk a közönség látóteréről elkezdtem futni az öltözök felé. Az őröknek -akik az ajtók előtt álltak- szóltam, hogy a barna göndör hajú fiút ne engedjék be hozzám, majd beszaladtam az öltözőmbe és magamra zártam az ajtót. Neki dőltem az ajtónak és szabadjára engedtem könnyeimet.

Hallottam ahogy Harry veszekszik a biztonságiakkal, hogy engedjék be, nem sikerült neki. Úgy negyed óra múlva csönd lett. Lecsúsztam az ajtón és néma könnyeimen keresztül bámultam ki a fejemből.

Miért volt ez jó neki? Mi előnye származott ebből? Mire volt jó ez a színjáték? Miért csapott be? Miért használt ki?  Miért? Miért? Miért? …
Sok a miért és egyre sincs válasz...

És én még képes voltam elhinni neki, hogy otthon pihen betegen. Lázasan, gyengén...
És egyáltalán mikor akarta elmondani, hogy egy híres énekes? Vagy egyáltalán el akarta mondani bármikor is?

Mintha egy villany körte gyúlt volna fölöttem, jöttem rá, hogy ezért nem mentünk el sosem nyilvános helyre. Szégyellt engem? Az első randinknál is nem éterembe mentünk hanem hozzá ahol nem láthatott senki más. Utána meg a nyaralójába vitt. És ha bármikor felvettetem, hogy menjünk el sétálni vagy valahova, mindig kitalált valami kifogást. Most már teljesen tiszta. Csak azt nem tudom, hogy miért csinálta ezt. Huh, nagyon sok ez a miért....

Gondolat menetemet egy halk kopogás szakította félbe.

Gyorsan felálltam és kezemmel letöröltem a könnyeim nagyját, majd szép lassan kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy Harry nem lehet az mivel az őrök nem engednék át. Így nem kellet félnem, hogy vele találom magam szembe. Bár arra a személyre sem számítottam aki most az ajtó túl oldalán néz engem.

-Szia. Beszélhetnénk?-

27. fejezet

Hey! Kicsit szomorú vagyok, mert mostanában nem kapok kommit, így nem tudom, hogy mit gondoltok a történetről. Nincs is inspiráncióm, hogy minél előbb meghozzam a következő részt, mert senki sem hajlandó írni pár sort, miközben én sokat törödök az írással. Na, mindegy is itt a rész. Remélem tetszik nektek.

-Búúú!-

-ÁÁÁÁ- sikítottam fel ijedtemben. Megfordultam és egy nevető Justinnal találtam szemben magam.
- Miért kellett megijesztened?- pirítottam rá.

- Mert már vagy ezerszer szóltam, de te csak bámulsz kifele a közönséget nézve. Nem kell aggódnod, nem lesz semmi baj. Nyugodj meg.- simogatta meg a karom. Szemeivel nyugodtságot árasztott felém.

- De nem tudok, nagyon izgulok, és érzem, hogy el fogom rontani.- pánikoltam. Úgy nézhetem ki mint egy ötéves aki otthon toporzékol, mert nem akar iskolába menni.

-Néz rám, nem fogod elrontani, a próbákon is ment! Most is fog. Meg ha el is rontod, majd kisegítelek. Oké?- nyugtatott.

- Oké.- bólintottam egy aprót.

- Na, gyere ide.- ölelt meg jó szorosan. Jól eset az ölelése, de  jobban örültem volna, hogyha Harry van itt velem és ő vigasztal. De ez most lehetetlen, hiszen otthon pihen betegen. Erre a gondolatra kicsit elszomorodtam, hiszen inkább lenék vele, mint itt. Még akkor is, hogyha egész este azt hallgatnám, hogy én is beteg leszek.

- Mi az, hogy nincsenek itt?-kiabált nem messze tőlünk a szervező. Kicsit össze rezzentem a hirtelen hang hatástól miközben elhúzódtam Justintól.

- Nagy vihar volt, ezért a gépük később indult, lehet, hogy nem fognak ide érni időben.- halkan és félénken mormolta az egyik itt dolgozó. Gondolom megijedt, hogy az előbb rákiabáltak.

-Hát ezt nem hiszem el.- a főszervező saját haját tépte idegességében. - Ha ezt túl élem nyugdíjba megyek.- sóhajtott egy nagyot. -Ti.- kiáltott fel miközben felénk mutatott. - Az utolsók vagytok, szóval ti fogjátok helyettesíteni őket.- állt elő egy nagyon rossz ötlettel.

-Mi?- kiáltottam fel elég vékony hangon amitől többen is  a fülükhöz kaptak. - Ne. Vagyis mások is vannak a vége fele! Miért pont mi?- pánikoltam.

- Nem érdekel, ti veszitek át a helyüket és kész.- zárta le a beszélgetésünket és elviharzott.

-Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el...- mondogattam miközben körbe körbe járkáltam idegességemben, kezemet tördelve.

-Héé. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-próbált Justin nyugtatni, kevés sikerrel.

- Hányadikok vagyunk?- Justint levegőnek nézve fordultam az egyik emberhez, aki megadhatja nekem a választ.

-Elsők.- válaszolta közömbösen az egyik itt dolgozó férfi.

-Miiii?- sikítottam fel.

-Áááá. Ezt most már abba hagyhatnád. A végén még meg is süketülök.- dörzsölte a füleit Justin.

-Köszöntünk mindenkit a 2014-es MTV Awardson. Sajnos Taylor Swift és Ed Sheeran nem értek ide időben. Egy kisebb vihar miatt később indult a gépük, ezért mi helyettesítjük őket.- improvizált Justin meglehetősen jól. Nagyon örülök neki, hogy fel ajánlotta, hogy ő kezdi majd. Jelenlegi helyzetemben meg se mernék szólalni. Csak nézem a velem szemben lévő híresebbnél híresebb személyeket akikhez képest egy senki vagyok. Mindenki ismer mindenkit kivéve engem. Mit keresek egyáltalán itt? Semmi keresni valóm itt! Otthon kéne ápolnom a beteg barátomat. Ja, de épp  most akarok betörni ebbe a szakmába. Mégis úgy érzem, hogy életem legnagyobb hibája volt ide eljönnöm.

- De ne is húzzuk az időt! Nézzük meg az idei jelölteket akik elnyerhetik A Legjobb Banda díját.- zárom rövidre mondandómat, miközben próbáltam nem kimutatni mennyire be vagyok szarva. A lábaim remegtek, mint a kocsonya és alig bírtam kiejteni egy értelmes szót.

Justin biztatóan rám mosolygót, miközben a hátunk mögött klip jelenetek játszottak. Nem figyeltem  a zenékre, inkább a közönséget pásztáztam és próbáltam egy élethű mosolyt festeni az arcomra. De nem is voltak ismerősek a zenék, mind nyáltól csöpögős volt.

Hirtelen meg láttam egy ismerős arcot. A gyér fényviszonyok miatt nem láttam jól de így is felismertem...

Justin oldalba ütött -persze csak gyengén-, hogy egy kicsit elbambultam és én jövök. Gyorsan kapcsoltam elvetem a győztes nevét rejtő borítékot és kibontottam.

- Végül a győztes nem más, mint.... - egy perc hatás szünetet tartottam.- a One Direction.- kiáltottam lelkesen, mire taps vihar alakult ki.

26.fejezet

És itt a következő kis rész!!! Bár, azt hittem kicsit hamarabb hozhatom, de ami késik nem múlik!!!!
MEGJEGYZÉS: a gála nem olyan lesz mint mondjuk a MTV Awards vagy nem tudom még milyenek vannak, ez a saját gálam, mint pl: rajongok csak tv-ben nézhetik, bent csak hírességek lehetnek plusz van még egy meglepi de azt nem árulom el. :)

Remélem tetszik ez a rész, és kapok sok pipát és kommit.



-Alexa, Justin ti jöttök.- szólt a szervező.

Felmentünk a színpadra ami vagy ezer különböző színben volt megvilágítva. Mivel a színpad mögött sötét volt, hunyorogva kellet hozzá szoknom a vakító fényhez. De ezzel Justin sem volt másképp. Ezer wattos mosolyunkat felvéve sétáltunk az „asztalunkhoz” amin két mikrofon és egy nagy zöld gomb volt elhelyezve.

-  Mi is sok szeretettel üdvözlünk minden résztvevőt, és díj jelöltett.- kezdtem bele a betanult szövegembe. - Gondolom mindenki nagyon várja, hogy kiderüljön ki nyerte meg  a következő kategória díját.

- De előbb lásuk a jelölteket.- szólal meg Justin is. Mindketten a nagy kivetítőre mutatunk. Ahol a jelölteket mutatták. De nem fordultunk  meg, jobban mondva nem fordulhatunk meg. Ne kérdezzétek miért nem. Én sem tudom. A szervező utasított így.

-És jöjjön az a perc amire mindenki várt.- folytattam beszédem, miközben oldalra mutattam ahol egy gyönyörű (valószínűleg modell) lány indult el felénk kezében a boríték amiben a nyertes neve van. Oda adta nekem, majd vissza ment a színpad mögé.
-Hölgyeim,és uraim...-

-És állatok.- szólt közbe Justin mire felnevetek.

-Állj, állj.- ordított a mi szeretett szervezőnk. Remélem az irónia érződött. -Miért nem bírjátok ki egyetlen egyszer végéig mondani azt a nyavalyás szöveget normálisan.- akadt ki teljesen.

- Úúú ezt a káromkodást.- suttogta Justin, hogy csak én halljam meg. Ezen újra elkezdtem nevetni, gondolom Justin a nyavalyás szóra gondolt. A szervező akinek nem tudom a nevét ezen csak még jobban kiakadt.

-Ebből elég, lefele a színpadomról!!!!- most már ordított teljes hangerejével, szerintem még az utcán is hallották.

Justinnal le sprinteltünk a színpadról, majd mikor már nem látott, egymásra borulva kapott el a röhögő görcs.

- Szerintem teljesen kiakasztottuk.- szólalt meg Justin miután már egy kicsit lenyugodott.

- Kiakasztottuk???? Inkább csak kiakasztottad.- háborodtam fel, persze nem gondoltam komolyan.

- De te is, mert röhögtél.- kezdett vitatkozni.

Már éppen szóltam volna vissza, mikor megjelent egy ember ( akit még sosem láttam).

- Gyertek, másfél óra múlva kezdődik a gála és még a sminketeket is meg kell csinálni, plusz át kell öltöznötök.- hadarta gyorsan. Megfogta a kezem és felrántott a földről, majd ezt Justinnnal is meg ismételte.

- Justint szépre fessétek ki, ne sajnáljátok rá a sminket. Szerintem tussal csináljatok neki macska szemet, meg... rózsaszín rúzs! Az nagyon jól állna neki. Bár a szemöldökére is ráférne egy kis igazítás.- kezdtem cukkolni. Nem mondott rá semmit, csak egy halálos pillantást kaptam tőle.

Bementem a saját öltözőmbe ahol már a sminkes és a stylist is bent voltak. A sminkes megcsinálta a sminkem, bár nem nagyon örültem, hogy egy tonna sminket rám rakott. Inkább szeretem a természetességet, mint ezt. Annyi alapozó volt rajtam, hogy eltűntek a szeplőim és olyan fehér lettem, mint a hó.

Miután a sminkem kész lett, kezembe nyomtak egy ruhát és magamra hagytak átöltözni. A ruha egy kicsit bevállalós, de nekem nagyon tetszett.

Kiszóltam, hogy vissza jöhetnek.

-Jaj, drágám nagyon szép lettél.- szólalt meg Kevin (amit nem rég tudtam meg) a stylistom, aki szerintem meleg, de nem mertem eddig megkérdezni. Beszélgetem velük, míg csinálták a sminkem és nagyon szimpatikusok számomra.

- Köszönöm.-

- 10 perc és kezdődik.- szólt be valaki, majd ment is tovább.

- Akkor én most megyek, szurkoljatok.-

- Ügyes leszel ne félj.- biztattak. Elhagytam az öltözöm és a színpad mögé siettem ahonnan tökéletesen láttam, hogy nemsokára megtelik a terem híresebbnél híresebb emberekkel.

Hirtelen a fények kialudtak és csak a színpad volt megvilágítva.

Kezdődik.